CODE

VEB2023 szervezés
VEB2023 szervezés

Digitális Élményközpont

A CODE – Digitális Élményközpont immerzív digitális tartalmak bemutatására alkalmas terekkel rendelkező intézmény, amely az egykori Veszprém Megyei Művelődési Központban kerül kialakításra.

Az immerzív, a nézőt teljes mértékben körülvevő, magával ragadó élményt célzó, alapvetően high-end projektorokkal előállított vizuális és audió élményterek mára a leglátogatottabb nemzetközi attrakciók közé kerültek, Európa számos országában jelennek meg a terei, ahogy a tengerentúlon, Ázsiában, és Japánban, és a Közel Keleten is, Veszprém a 2023-as lehetőséggel erre a tengelyre csatlakozik.

Az épület átalakítását követően különböző élményterek fogadják a látogatókat. Míg az épület földszintjén található Kiállítótér állandó és ideiglenes digitális és analóg installációk bemutatását teszi lehetővé, az első emeleten található ca 400 négyzetméteres, hatszögletű, egykori színházterem, a Hexagon, többnyire 360 fokos, immerzív vetített előadások helyszíneként szolgál. A Hexagonban a tervek szerint hibrid eseményekre is sor kerül, ahol pl. színházi és zenei eseményeket biztosítanak keretet a vetítések. Az egykori színpad, illetve a kulisszák mögötti terület egy kb. 60 négyzetméteres teremmé, Stúdióvá alakítva 180 fokos, interaktív, illetve háromdimenziós vetítésekre, illetve vetítésekkel kísért előadásokra alkalmas alkalmanként 25-30 látogató számára.

A CODE nem titkolt célja egyrészt egy olyan modern, a mai technológiákra épülő kulturális turisztikai attrakció létrehozása, ami 23-ban, és az azt követő években is képes Veszprémet egy új, a régióban is egyedülálló attrakción keresztül folyamatosan a látogatók érdeklődésének horizontján tartani

Mindezt állandóan megújuló, és időszakos kiállításaival tudja megvalósítani, ahol a nemzetközi képzőművészet legnagyobb alakjai mellett a magyar képző és fotóművészet óriásait mutatja be sajátos formanyelvén, ahol az oktatási és tudományos ismeretterjesztés számára is biztosít egy átütően új lehetőséget, és a gyerek célcsoportok számára is képes izgalmas, interaktív, 3D és VR élményeket nyújtani.

 

JÖVŐ IDŐ

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!