Felsőörs, Könyvek, műhelyek, mesterségek

VEB2023 szervezés
VEB2023 szervezés

Felsőörs Önkormányzata évek óta számos sikeres programot tud maga mögött. A helyi lakosság széles körű bevonásával és támogatásával nemcsak hagyományőrző rendezvényeink, de új kezdeményezéseink is  nagy sikernek örvendenek és gyökeret vetnek. A helyiek ismerik és keresik a programokat, amelyekbe szívesen bekapcsolódnak, mint önkéntesek és mint kezdeményezők. Hagyományőrző rendezvényeink mellett újakkal is próbálkozunk, legyen szó könyvbörzéről, gombatúráról, kézművességről, workshopokról. 

Felsőörs tipikus alvó településnek mondható. Szeretnénk, hogy az itt élők  megtapasztalják a vidéki, falusias életmód előnyeit, élnénk a közösség adta számtalan lehetőséggel és erejével, s szabad idejüket együtt töltenék el, miközben minőségi programokat kapnak. 

Kilenc alkalmas programsorozattal várják az érdeklődőket, amely a könyveket, az olvasást, az irodalmat népszerűsítik, emellett a település mestereinek megismerésére is módot kínálnak. A programok más-más aspektusból kívánják körbejárni az olvasás és a kézművesség témáját, egy-egy mester bemutatkozását valamilyen kulturális esemény követi: pl. megzenésített versek, papírszínházi előadás, kiállítás, koncertek stb.  

Célunk kettős: szeretnénk megismertetni a helyieket a településen élő mesterekkel és szakmájukkal, illetve a bemutatkozó esteken egy-egy irodalommal kapcsolatos eseményt is szervezünk. 

Helyszín: 8227 Felsőörs, Szabadság tér 5. Civilház 

Kontakt: Dr. Pásztorné Simon Annamária

Pajta Felsőörs Pajta

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!