Füge Fagyiudvar és Kávézó / Utcakép Fejlesztési Program

Pályázati együttműködés
Pályázati együttműködés

Mi olyan Veszprémet szeretnénk, ahol a történelmi belváros telis-tele van izgalmasabbnál, izgalmasabb helyekkel! Szeretnénk, ha egy kellemes reggelivel indulna az itt élők napja egy kávézóban, a teraszon ülve lehetne ebédelni és este 8-kor is jó fagyihoz lehetne jutni. Ez utóbbiért felel a Füge Fagyiudvar és Kávézó május óta. Meg persze azért is, hogy kapcsolódjon a város kulturális életével, és befogadja a Kávéházak Éjszakáját, vagy éppen a Pannon Várszínház közönségtalálkozóját.

A Füge Fagyiudvar és Kávézó egy meghitt hangulatú közösségi tér fagylalt- és süteménykülönlegességekkel, ahol szeretettel várják a helyieket és a Veszprémbe érkezőket. Fontos, hogy egy város ne csak a látnivalói által váljon emlékezetessé az ideérkezők számára, hanem egyedi gasztronómiai és kulturális kínálatával is.

És hogy miért pont Veszprém? Anna családja innen származik, itt élnek a nagyszülők is, ezért Mártonék a pandémia idején úgy döntöttek, ideiglenesen a királynék városába teszik át a székhelyüket Budapestről két és fél éves kislányukkal, Rozival. „Egy pillanat alatt beleszerettem a városba, és egy évvel ezelőtt úgy döntöttünk, végleg ideköltözünk” – folytatja Márton. >>>

Welovebalaton.hu

Utcakép Fejlesztési Program

A Füge Fagyiudvar és Kávézó a VEB2023 Utcakép Fejlesztési Program támogatásával jött létre. A program célja az, hogy valóra váltsa a veszprémiek egyik régi álmát, hogy ne csak egy-egy rendezvény erejéig teljen meg élettel a veszprémi várhoz vezető út, vagyis az Óváros tér és környéke. 

Azt a problémát azonosítottuk, hogy ezen a területen a pontszerű fejlesztések nem működnek, így elindítottuk az Utcakép Fejlesztési Programunkat, aminek segítségével olyan egységek létrejöttét támogatjuk, amelyek hozzájárulnak a tér miliőjének a javulásához és megtöltik azt élettel. 

A belvárosban évek óta üresen álló üzlethelyiségeket olyan funkciókkal szeretnénk ellátni, melyek eddig hiányoztak a város palettájáról, viszont hozzásegítik Veszprémet az európai desztinációvá váláshoz.

Utcakép fejlesztési program

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!