Kultklubok a Káli Közösségekért

VEB2023 pályázati együttműködés
VEB2023 pályázati együttműködés

A 2021-ben életre hívott kultklubok programjainak célja, hogy irodalmi és képzőművészeti klubjain keresztül a Káli-medence településein a helyi identitást, lokálpatriotizmust nagy mértékben előtérbe helyező, a saját helytörténetével, kulturális örökségével végletekig tisztában lévő itt élőket, az újonnan idetelepülőket egy egységes, jól meghatározható kulturális keretbe illesztő, a térséget egységes – településenként mégis különböző árnyalatú – kulturális közegként mutathassa be.

Ehhez elengedhetetlen eszköz a helyiek bevonása. Éppen ezért 2021-től folyamatos, tudatos, szisztematikus építkezésbe kezdtünk a helyi, vagy a térséghez áttételesen kötődő irodalmi és képzőművészeti értékeket felvonultató, minőségi kultúrát mindenek elé helyező klubrendszerben, ami a helyben élőkkel közösen került kialakításra.

A kultklubok programjai két kiemelt területen valósulnak meg: 

Az irodalmi klubokban színházi, zenés esteket szervezünk - amelyeket gyermekfoglalkozások kísérnek, hogy a legifjabb generáció is ismerkedhessen énekelt versekkel, történetekkel.

A képzőművészeti klubokban a képzőművészet megmutatkozó formáival (grafika, festészet, szobrászat) ismerkedhetünk meg, és teret, lehetőséget kapnak helyi alkotóművészek is a bemutatkozásra. 

A 2023-as év csúcspontjának ígérkezik a Köveskálon, Vérbulcsú és Kál horka egykori szállásterületén Vérbúlcsú legendáját életre keltő színházi előadás.

Megvalósító: Káli Kövek Közhasznú Alapítvány

Időpont: 2023 során folyamatosan

Helyszín: Kővágóörs, Kékkút, Balatonhenye, Mindszentkálla, Köveskál, Révfülöp, Salföld, Szentbékkálla

élő régió

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!