Balatonfűzfő – Folk-Art-Kult-Tér

VEB2023 szervezés
VEB2023 szervezés

„Programunk fókuszpontjában a zene, a tánc, valamint a képzőművészet szerepel, szeretnénk, ha minden generáció megtalálná az értékteremtő kikapcsolódást.”

A Folk-Art-Kult-Tér fókuszpontjában a zene, a tánc, valamint a képzőművészet szerepel. Ezek a műveltség olyan ágai, melyek be- és kitekintés nyújtanak a magyar kultúrába és azon túlra is. Helyi és környékbeli, magyar- és más népek kultúrájával foglalkozó szakemberek, művészek előadásaival, koncertjei gazdagítják a palettát.

Szeretnénk, ha a jelenlegi korosztály és település megosztottság “elhalványulna”. Olyan kínálatot kívánunk nyújtani, amelyben minden generáció egyaránt megtalálja az értékteremtő kikapcsolódást. Településünk közösségei számára fontos az egymás irányába való nyitás, amely az idősebb korosztálynál kézzelfogható, hiszen a legtöbb közösségi program a helyi nyugdíjasok szervezésében valósul meg. Az intézményünk által kínált rendezvényekre (a nyári szezon és a könyvtári programok kivételével) leginkább a közép- és idősebb korosztály látogat el. A Pajta program keretében művészeti produkciók, interaktív előadás sorozatok új színt visznek Balatonfűzfő kínálatába, szervesen kötik össze a helyi kultúrát az idegenforgalmi rendezvények elvárásaival.

Célunk, hogy ne csak a nyári szezon idején adjunk programokat, hanem az év minden napján történjenek különböző kulturális események, amivel felrázzuk Balatonfűzfő és környéke hangulatát.

Kontakt: Papp Judit

Pajta tér art balatonfűzfő folk kult

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!