Balatonhenye – Bábozd el!

VEB2023 szervezés
VEB2023 szervezés

„Meggyőződésünk, hogy a kortárs bábszínházzal lehet élményt adni és közösséget építeni, itt, helyben. A bábszínház ugyanis korhatárok nélküli műfaj.”

A KL Színház 2022-ben érkezett Balatonhenyére. Hamar megszületett az elhatározás: hivatásunkkal, a kortárs bábszínházzal élményt adni és közösséget építeni, itt, helyben. A bábszínház ugyanis korhatárok nélküli műfaj. Minden lehetőségünk adott arra, hogy a közösség legkisebb és legnagyobb, legfiatalabb és legidősebb tagjait is megszólítsuk. Ebben a báb műfajának hazai professzionális alkotói lesznek segítségünkre, köztük bábrendezők, tervezők, bábkészítők, zeneszerzők és bábszínészek.

2023 júniusa és decembere között kortárs bábszínházi előadásokra várjuk délelőttönként a gyerekeket, esténként pedig a felnőtteket. Szakmai előadásokra, beszélgetésekre, valamint bábkészítő műhelymunkára hívjuk (elsősorban) a helyi közösség tagjait. Balatonhenye szüreti rendezvényén óriásbábos felvonulással jelenünk meg, decemberre pedig falubetlehemes előadást hozunk létre. 

Meggyőződésünk, hogy a balatonhenyei Pajta programjai képesek közösséggé kovácsolni Balatonhenye, illetve a környék lakóit, s biztos résztvevői-nézői bázist kialakítva további interaktív közösségi események létrejöttében segítenek a programév után is, amellett, hogy a helyi közösséget az alkalomszerű kultúrafogyasztáson túl is aktivitásra ösztönzik.

Kontakt: Markó Róbert

Pajta balatonhenye bábozd

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!