Utazás a Kriptonbolygóra a világ első kriptongyárából

VEB2023 szervezés
VEB2023 szervezés

2023-ra megújul a világ első Kriptongyárának az épülete, az újranyitást követően kortárs nemzetközi képzőművészeti eseményeknek és közösségi rendezvényeknek ad otthont a Kriptongyár épülete és környezete.

Ajka fontos szellemi és kulturális öröksége a Kriptongyár

Ajka múltjának köszönhetően gazdag ipari műemlékekben, az ipari kulturális és szellemi örökségben, amely alapját képezheti egy olyan kulturális, turisztikai és innovációs negyed kialakításának, mely során a múlt értékeit átkonvertálhatjuk a jelenbe és a jövőbe úgy, hogy újragondoljuk az Ajkát naggyá tevő ásványi anyagoknak, kőzeteknek, és az ebből előállított termékeknek a XXI. századi felhasználását a kreatív ipar segítségül hívásával.  Ajkát egykoron a fa, a szén, az üveg és az alumínium tette naggyá. Tudunk-e valamit ma kezdeni a fával, a szénnel, az üveggel és az alumíniummal új területeken? 

Ajkán is születhetett volna Superman – van egy jó sztorink!

A Kriptongyár épülete Ajka szellemi és épített örökségének része. Bródy Imre találmányának hasznosítását a ’30-as években őrültségnek tartották, de Aschner Lipót az Egyesület Izzó akkori vezérigazgatója meglátta benne a hosszú távú lehetőséget, így a Tungsram külső szakértője segítségével Bródynak sikerült kifejlesztenie egy olyan új eljárást, ami Magyarország ipartörténetében ma is kiemelkedő helyet foglal el. Az akkori innováció jobb életminőséget ígért az embereknek. 

A lehetetlen küldetés sikerült, és Ajkán megépült a világ első Kriptongyára, a Tungsramhoz pedig egy igazi világsiker kötődött. 

Az Egyesült izzó vezetője jól ismerte Csinger-völgy klimatikus és technikai körülményeit. A tiszta bakonyi levegőből kivont kriptongázt az új eljárásnak köszönhetően hamarosan palackozva szállították az Izzó budapesti gyárába. A világ vezető lámpagyárait utasították maguk mögé.

A világ első kriptongyára 1944 nyaráig üzemelt. 1947 februárjában az Izzó vezetői szerették volna újraindítani, de a gépeket a háborús jóvátétel részeként leszerelték, és a Szovjetunióba szállították. A kiürült épületben előbb a Mávaut állami busztársaság üzeme működött az ötvenes években, majd megvette az Ajkai Üveggyár. Jelenleg Ajka Város Önkormányzatának tulajdonában van. 

Az első szuperhős szülőhazája a Kripton bolygó volt, erejét a kriptonit adta. Talán ezért is ábrázolták a kriptonizzó feltalálóját, Bródy Imrét is szuperhősként a róla elnevezett gimnázium diákjai az ajkai identitást megfogalmazó kiállításon 2014-ben.  Azóta az EKF projekt segítségével irodalmi és vizuális alkotásokon dolgoznak a diákok Beck Zoli (30Y) művészeti vezető segítségével, akik iskolájuk névadójának a szellemiségét megidézve lélekig ható történeteket kreálnak. 

Keresd a nőt!

A Világ első Kriptongyára 1937 épült fel, Superman 1938-ban lépett színre Jerry Siegel fantáziájának szüleményeként, a visszaemlékezések szerint a szuperhős párját Lois Lane – t feleségéről Joanne Siegelről mintázta, aki (Kovács Jolán néven) magyar emigránsok gyermeke volt. Véletlen?

A Tungsram wolfrámlámpa plakátját Faragó Géza (1912), a magyar szecesszió egyik jelentős mestere alkotta. Kiemelkedőt alkotott a plakátgrafika műfajában is.  A macskás plakát feltételezések szerint a Tungsram igazgatójának, Aschner Lipótnak a feleségét ábrázolja. A városi divat szerint öltözött macskás hölgy az éj leplébe burkolózva a gyertyafényes vidékkel szemben a nagyvárosi újfajta energia szimbólumának is tekinthető.

Ajka város a legtöbb ember mentális térképén egy szürke, poros és unalmas városként van jelen, gyakran még az itt élő emberek is így érzékelik. A Veszprém-Balaton Zrt munkatársai szemléletének és az EKF pályázati felhívások célkitűzéseinek, valamint az együttműködés és bevonás ösztönzésének köszönhetően döbbentünk rá itt helyben, hogy mennyi különleges érték birtokában vagyunk még, amit akár meg is oszthatnánk másokkal.  A helyi értékek, a művészet, és a jelen idejű mítoszteremtés ötvöződik a terveinkben, amelyek a helyi szellemi és kulturális örökség megóvására, emlékezetbe vésésére koncentrálnak. Igyekeztünk olyan innovatív programelemeket kitalálni, amik együttműködésre ösztönöznek bennünket helyieket, és amelyekről úgy érezzük, másoknak is élményt adhatunk, és értéket közvetíthetünk. 

Megvalósító: Kristály-völgy Terület- és Vidékfejlesztési Egyesület

Időpont: 2023 június-augusztus

Helyszín: Ajka

Honlap: www.kriptongyar.hu

tükörkép

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!