Balatonalmádi

Almádi egyik nagyon fontos színfoltja a kultúra, rengeteg élménnyel várják az érdeklődőket, legyen szó színházi, képzőművészeti, vagy zenei eseményekről. Természetes volt, hogy egy ilyen jelentős, európai szintű címhez, mint az EKF, Balatonalmádi is csatlakozzon, hisz Veszprém vonatkozásában a megye egyik legközelebbi, nagyobb települése a régióban, a Balaton felől pedig a megyeszékhely „elővárosa.” Egyedülálló lehetőségnek tartják, hogy a város megmutathatja magát a nagyvilágnak, így a csatlakozáskor a civil szervezetek és a nagyobb intézmények azonnal egyeztetésbe kezdtek, milyen kulturális és a programhoz kapcsolódó fejlesztési lehetőségek, megvalósítható események jöhetnek szóba a pályázathoz. A sok jó ötlet közül néhány: egy kellemes „lelassulós” (slow) fesztivál megvalósítása, a színes lépcsők városa, művészeti vásár, expo, tematikus kerékpárút és egy új kiállítóhely kialakítása. Balatonalmádi mottója, hogy együtt minden könnyebben megy, együttműködésben sikeresebben lehet érvényesülni. Éppen ezért úgy tervezik, hogy a két szomszédos településsel, Balatonfűzfővel és Alsóörssel együtt kezdenek közös projektekbe. Mind a nyári, mind pedig a téli városi rendezvényeken szem előtt tartják a VEB2023 EKF azon szemléletét, amely a fenntarthatóságra, a környezetvédelemre, a közösségépítésre és a hagyománytiszteletre irányul. Büszkék arra is, hogy Balatonalmádiban él vagy nyaral számos képzőművész, sportoló, énekes, színész, akik szívesen részt vesznek a település programjain és viszik Almádi hírét itthon és a nagyvilágban.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!