Felsőörs
A város Veszprém és a Balaton ölelésében fekszik, mindegyiktől csupán néhány kilométerre, így nem csoda, hogy identitásában, történelmével, hagyományaival is szorosan kapcsolódik a szomszédos megyeszékhelyhez és a Balaton-felvidékhez. Szabó Balázs polgármester úgy véli, Felsőörs értékei nemzetközi szinten is érdekesek lehetnek, mégis csak kevesen ismerik azokat.
Pályázatuk kapcsolódik az itteni mikrotérségre fókuszáló Garten Kortárs Képzőművészeti Fesztiválhoz, és a Zárt Terek – Nyitott terek című, Felsőörs kincseit bemutató projekthez, amit a veszprémi Laczkó Dezső Múzeummal együttműködésben terveznek. Az új kerékpárút Veszprém-Felsőörs-Alsóörs útvonala pedig nemcsak szimbolikusan köti össze a három települést. Az itt létrehozott Snétberger Zenei Tehetség Központ, a Recercare Régizenei Együttes, az Orlandó énekegyüttes, az Árpád-kori templom 1745-ben készült – egyébként az ország harmadik legrégebbi - orgonája mind a felsőörsiek büszkesége. Nemcsak a helyiek kirándulnak szívesen a környéken, hisz itt található az egyedülálló mésztufagátakat felvonultató Malomvölgy, benne a Forrás-hegyi geológiai bemutatóhellyel és tanösvénnyel, a Szent Kereszt-hegyi sziklabordával. Aki pedig egy itt töltött nap után megéhezik, megszomjazik, betérhet több remek étterembe, pincészetbe is, és megkóstolhatja a Tekergő sajtműhely vagy a Vass mandula ínycsiklandó termékeit.