Kékkút
Egyszer valaki azt mondta, itt él az egy főre jutó legtöbb Kossuth-díjas az országban. Az állítás nem alaptalan: biztos, hogy a ’70-es évektől kezdve sok művész találta meg itt az otthonát, többek között a ma is itt élő színész, Cserhalmi György. De nem csak híres emberei miatt büszke a falu polgármestere Kékkútra. Van például itt egy 1716-ban épült, szépen felújított templom is, és manapság egyre népszerűbb a családi gazdaságként működő Levendula Porta. Számukra sem volt kérdés, hogy csatlakoznak a VEB2023 programhoz, azt szeretnék ugyanis, hogyha a térség több településéhez hasonlóan, a falu méretének megfelelően náluk is otthonra találna néhány izgalmas kulturális rendezvény. Pályázatuk a helyszínek kialakítását, felújítását célozza meg. Szeretnék például újra megnyitni a Dunántúlon egyedülállóan érdekes, 1799-ben épített, renoválásra szoruló, kisebb kiállítások és zenei előadások helyszínéül szolgáló, műemlékvédelem alatt álló tájházat. Kékkút számára is fontos szempont, hogy a régió falvai, községei megértsék: az együttműködés, az összefogás segít abban, hogy megmutathassák, miért érdemes idejönni: nemcsak a táj szépsége miatt, de a tartalmas szórakozást nyújtó rendezvényekért is.