Kisapáti

Kisapáti is része annak az önkormányzati társulásnak, amely összesen hat települést foglal magában. A közös pályázatok, az együttműködés ezért nem is kérdés az itt élők számára, elengedhetetlen része annak a kohéziónak, amely működteti, összefogja a vidéki kistelepüléseket.

Horváth-Zsédöly Viktória alpolgármester azért tartja rendkívül fontosnak a VEB2023 EKF programhoz való csatlakozást, mert szerinte a kis lélekszámú falvak a kiemelt turisztikai desztinációk árnyékában sokszor nem kapnak elég figyelmet. Kisapáti esetében pedig nemcsak eddig rejtett kincsekről és természeti adottságokról, de az egyre népszerűbb Szent György-hegyi rendezvényekről és kulturális értékekről is szó van. 

Pályázatuk egy könyv megvalósítását célozza, mert sajnos a településnek jelenleg nincs lehetősége önállóan megjelentetni hasonló kiadványokat, pedig szeretnék felhívni a figyelmet és bemutatni a felsorolt kulturális elemeket. A könyv mellett új, szezonon túli rendezvényekkel is előrukkolnának, hogy tehermentesítsék az amúgy is zsúfolt nyári időszakot, szem előtt tartsák a természet védelmét, és négy évszakossá tegyék a település környékét, mint turisztikai célpontot. 

Nagyon szeretnék, ha a Szent György-hegy körül lévő települések, de legalább a kisebb lélekszámú falvak csatlakoznának Kisapátihoz, így még több program, vándorkiállítás, túrák kerülhetnének be a rendezvényrepertoárba. Büszkék rá, hogy a gasztronómiai vonal is erősödik, egyre több és magasabb színvonalú étterem és borászat található már a hegy Kisapáti oldalán is.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!