Litér
Litér a kelet-balatoni kistérség peremének egyik legészakibb települése, Veszprém és Balatonfűzfő között a 72 sz főút mellett. Litér kulturális élete kiemelkedő és példamutató. Évtizedekkel előbbre nyúlik vissza ennek gyökere. 1959-ben megalakult a Zöldág táncegyüttes. Több évtizedes munkája alatt gyermekek százait ismertetett meg a néptánchagyományokon túl hazánk kultúrájával. Nem minden település mondhatja el magáról, hogy ápolhatja egy olyan tiszta életű nő emlékét, akit a katolikus egyház munkáslány létére szentté szeretne avatni. Itt élt, és halt meg Litéren Bódi Mária Magdolna. Boldoggá avatásához szükséges iratok már a Vatikánban várják a pozitív elbírálást. Halála évfordulója alkalmából évente zarándoklatot szerveznek. Litér épített kultúráját is érdemes megtekinteni az idelátogatóknak. A kastély iskola épületét, az, Árpád-kori, XIII. századi eredetű templomot, amelynek Chartes-i oszlopszobros kapuzata egyedülálló Magyarországon. A csodálatos kilátást nyújtó Közpark remek helyszínt biztosít előadásoknak. A helyi értéktárba bekerült „Jelesnapok Litéren” programsorozatuk, amelyben minden évben a helyi vonatkozásban jelenítik meg gazdag néphagyományunkat. Ilyen pl. a zöldágjárás – téltemetés, húsvét, aratóbál, Szilvaünnep, és természetesen a karácsonyi ünnepkör. Ezeken az eseményeken a táncosokon kívül a község civil szervezetei is megmutatkoznak. A litéri nemzetőr kapitányság emlékére történelmi emléktúrát szervezünk, mely hagyománnyá nőte ki magát, nagyszámú érdeklődő csatlakozott úgy településünkről, mint a környékbeli településekről. A Közparkban kerül megrendezésre, nyaranta a Mogyorósi Napok, a litéri falunapok. A Nyugdíjas Klub is aktívan kapcsolódik Litér kulturális életéhez. Településünkön került kialakításra a megyében egyetlen „egész évben nyitva” Mesetúra útvonal, amely kötöttségek nélkül teljesíthető, és Mesekuckókkal várja az idelátogató családokat, úgy a falu utcáin, mint az erdei ösvényen, és az idei évtől a bicikliúton is.