Somogyszentpál

Miért is döntöttünk a VEB2023 EKF programhoz való csatlakozás mellett?

Azért, mert hosszú távú terveink vannak a jövőre vonatkozóan, Településünk Belső-Somogyban a Balaton Nagyberek szélén helyezkedik el, csodaszép természetvédelmi terület vesz bennünket körül. Amikor 2019 októberében polgármester lettem, akkor elhatároztam, hogy gyöngyszemet varázsolunk kicsi falunkból összefogással, közös erővel. Nagyon sok munkánk van már benn és elkezdtünk egy "művészfalu" irányba elindulni, mely egyenlőre festőművészek több épületünkre, gyönyörű munkáikat hagyták itt örökül. A keskeny nyomtávú kisvasútnak köszönhetően sok turista látogat el hozzánk, akiket színes programokkal szeretnénk várni. A VEB2023 EKF programja kiváló lehetőséget kínál, hogy a zene irányába hagyományőrző tekintetben elinduljunk és folytassuk tovább fenntartható módon túlmenően a pályázati forrás kihasználása után is.

A VEB2023 EKF program nagyon sok lehetőséget és segítséget kínál egy ilyen kistelepülésnek, hogy a figyelem központjába kerüljön és megismerhessenek bennünket más településeken élők is. Programunkkal a nemzeti identitástudat erősítését, valamint a hungarikumok közé tartozó klasszikus magyar nóta, operett és cigányzene népszerűsítését célozzuk meg. Fő célunk a kiemelkedő nemzeti értékeink között szereplő klasszikus magyarnóta és operett népszerűsítése, az élőzene segítségével művészi élményt nyújtani, szórakoztatni, értékeket menteni, átörökíteni. Az élőzenét népszerűsíteni, a művészetek segítségével közösséget fejleszteni és ezzel megszólítani a fiatal generációt. Projektünkben nagy hangsúlyt kap a zene közösségépítő ereje. A magyar nemzeti értékek és azokon belül a hungarikumok megőrzendő és egyedülálló értékek. Az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támogatni kell. Ez a cél!

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!