Taliándörögd

A település a kultúra szeretetében és közösségfejlesztő hatásában látja a jövőt, ami a Művészetek Völgye egyik falvaként nem is csoda. Taliándörögd zsákfalu, ami sok hátránnyal, de annál több előnnyel jár. Csendes, nyugodt környezetben fekszik, ami a helyi kultúrában és a közösségi szellemben is megmutatkozik.

Nagyon szimpatikus volt számukra a Veszprém-Balaton 2023 EKF program célkitűzései közül az, hogy a régióban fekvő kisebb településekre is nagy hangsúlyt fektetnek. A program részeként így ők is úgy érezhetik, hogy egy nagy, közös projekt részese lettek, hogy ez az ő történetük is. Taliándörögd kisebb kulturális programokban gondolkodik, amelyekben kiemelt szerepet játszik a természet, ezen kívül szeretnének a közösségi házuk udvarán található régi pajtának is új funkciót adni.  A Taliándörögdi Népdalkör 2022-ben lesz 50 éves, amit méltóképpen megünnepelnek majd az alkalomhoz illő, magas színvonalú gálaműsorral. Taliándörögd polgármestere örömmel számolt be arról is, hogy civil szervezeteik szintén nagy örömmel vesznek részt a munkában. Az összefogás a környékbeli falvakkal is erős, hisz azt tartják, átgondolt együttműködés nélkül nehéz előre jutni. 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!