Zalacsány
Zalacsány település a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet része, jó adottságai révén, a település életében meghatározó a turizmus.
Mind az idelátogató hazai és külföldi vendégek, mind az itt lakók számára fontos, hogy legyen tere az igényes kulturális programoknak. Azért csatlakoztunk a programhoz, mert lehetőséget láttunk abban, hogy egy magas színvonalú és európai szinten jelentős eseménysorozat részei lehessünk, részvételünkkel megtaláljuk azokat a partneri, tanulási lehetőségeket, melyek előre tudják vinni saját jövőbeli terveinket, egyúttal a magunk módján mi is hozzájáruljunk a kulturális programkínálat színesítéséhez.
Úgy látjuk, hogy számunkra nagyon sokat segíthet a VEB2023 EKF programban résztvevő települések közötti tapasztalatcsere, a jó gyakorlatok megismerése, ezáltal pedig településünkön tovább tud nőni az igényes, kulturális programkínálat.
A 2023-as évre több tervvel is készülünk. Településünkön két nagyobb befogadóképességű, megfelelő infrastruktúrával ellátott szabadtéri terület található, ide készülünk különböző programokkal, koncertekkel.
Szeretnénk a 2018-ban útjára indult Örvényeshegy Piknik összművészeti fesztivált is fejleszteni, többek között azzal, hogy a meglévő színpadhoz egy másik, kisebb színpadot is felépítsünk annak érdekében, hogy szoros programnál külön színpadépítés nélkül válthassák egymást a programok.