Zirc
A város EKF-hez való csatlakozásának fő célja, hogy a település gazdagítsa a régió kulturális életét, és persze az is, hogy az együttműködés nyomán olyan kapuk nyíljanak meg előttük, amelyek révén képesek lesznek megújulni.
A város vezetése már most, a tervezés, felkészülés szakaszában is meggyőződéssel vallja, hogy az EKF cím elnyerésében rejlő lehetőség óriási sanszot teremt számukra: hangsúlyos nemzetközi kommunikációval láthatóvá válhatnak.
Zászlójukra a hagyományápolás- és teremtés, az értékmegőrzés, a közösségépítés, az önkéntesség, az innováció és a fenntarthatóság kulcsszavakat tűzték. A Zirci Csodák, a Bakonyi KulTúrák, a lenyűgöző természeti környezet megbecsülése arra inspirálja a helyi közösségeket, intézményeket, az egyházi, gazdasági és civil szereplőket, hogy egymással összefogva, egy jól működő hálózatba szerveződve vigyék tovább a „Lángolj és Világíts!” Szent Bernáti üzenetét, ami jól passzol a Veszprém-Balaton 2023 mottójához: „Ragyogj!” Az eddig megjelent pályázatok közül a kulturális-művészeti projektekre, a régió infrastrukturális beruházásaira és a Kultúrpont Programra vonatkozó témában nyújtottak be pályázatot.
Jelentkezett többek között a Zirci Ciszterci Apátság, a Békefi Antal Városi Könyvtár, a Művelődési Ház, a Reguly Antal Múzeum és a Népi Kézműves Alkotóház is, de pályázik az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma, és számos gazdasági szereplő, valamint alapítvány. A témák között hagyományőrző rendezvények (Bakonyi Betyárnapok, Dubniczay-napok), szemléletformáló, környezettudatosságra nevelő programok (Zirci Zöld), kulturális és művészeti projektek (Orgonakoncert sorozat a Bazilikában, Modern művészet Zircen, A Bakony és a Balaton-felvidék gyöngykalárisa” programsorozat, Művészi értékű betlehem), kiállítások évfordulós események és infrastrukturális beruházások (Európai Képzőművészeti Alkotóház, XIX. századi pajta megmentése) szerepelnek. Mertek nagyot álmodni, így terveik között van a kora Árpád-kori királyi udvarház régészeti feltárása és nyitott, műhelyszerű látogathatóvá tétele. 2023 augusztusára tervezett kiemelt rendezvényük egy olyan többnapos összművészeti, hagyományőrző és gasztrokulturális fesztivál, amely megőrzi és egyesíti a nagy zirci rendezvények tartalmát és üzenetét, ugyanakkor megújuló elemekkel képes színvonalas rendezvénysorozattá fejlődni.
Az együttműködés adta lehetőségeket szeretnék felhasználni fenntartható projektek létrehozására, közösségépítésre, kulturális és turisztikai termékfejlesztésre, civilek és szolgáltatók összefogására, a vidék értékeinek fokozott védelmére és felvirágoztatására, a lokálpatriotizmus megerősítésére. Tervezett programjaik során figyelembe veszik a csatlakozott települések kulturális értékeit és megkeresik a kapcsolódási pontokat. Az elkövetkezendő időszak rendezvényeibe is szeretnék beépíteni a helyi, térségi, megyei kapcsolatokon alapuló művészeti csoportok, hagyományőrző társaságok, civil egyesületek által kínált programokat, hogy együtt még színesebbé tegyék az itt élők és az idelátogatók életét. A beadott pályázat tartalma a „túllépés” koncepciójára épül, mert úgy vélik, valóban ideje túllépni a térségi elszigeteltségen.