PUCARA BIKA & SHIPIBO-KONIBO NÉPEM PORTRÉI/kiállításmegnyitó

A kiállításokat megnyitja Edgard Pérez Alván, a Perui Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete

PUCARA BIKA

A PERUI FELFÖLD VÁNDORLÓ NAGYKÖVETE

A spanyolok által behozott mezőgazdasági bikák által inspirálva a pucarai fazekasok kezdetben egyszerű, realisztikus figurákat készítettek. Ezek a korai „Pucara bikák” hosszúkás testtel, két szarvval, sík felületekkel és minimális díszítéssel rendelkeztek. Tömör, mázatlan figurák voltak, melyek nem égetőkemencében készültek.

Eredetileg a „Pucara bika” gyakorlati célt szolgált, gyakran korsónak vagy kulacsnak alakították ki, hogy folyadékot - például vizet vagy szeszt - szállítsanak, különösen az utazók számára. Idővel Pucara városa élénk piactérré vált, amely kereskedőket és utazókat vonzott Peruból, Bolíviából, Argentínából és Chiléből. A zarándokok és a felvidéki utazók, különösen a hagyományos andoki szokásokat követő cuscóiak vásárolták meg elsők között ezeket a használati kerámiákat. A „Pucara bika” mint használati tárgy és mint szent tárgy is nagy jelentőségre tett szert, amelyet rituálékon „Illa”-ként (amulettként) használtak a „Pachamama” (Földanya) tiszteletére és a jószágok termékenységének biztosítására.

A bikaviadalok elterjedésével a városban a helyi papok arra ösztönözték a kézműveseket, hogy a bikákat díszítő elemekkel lássák el, amelyek a harci bikák által viselt öltözéket tükrözik. A spanyol fazekasok együttműködtek a helyi műhelyekkel, aminek eredményeképpen a bikák homlokára keresztet, hátukra pedig nyeregtáskát helyeztek. Ez jelentette a ma már ikonikus „Pucara bika” születését. Ezek a bikák a rituális szertartások, például a „Pujllay” (karneváli ünnepségek) és a mezőgazdasági fesztiválok állandó szereplőivé váltak az Andokban.

Az andoki hagyomány szerint két „Pucara bika” elhelyezése a házak tetején a dualitást, az egységet és az otthoni boldogságot jelképezi. Egy kereszt kíséretében ezek az agyagbikák erőteljes szimbólumot alkotnak, amely a természeti elemek - víz, tűz és levegő -, az ember, a föld és a tér egyesülését jelképezi, amelyek mind összefonódnak az élet lényegében. A hegyvidéki emberek számára ez a szent kombináció védelmet nyújt az otthon és a család számára, valamint elhárítja a negatív erőket.

SHIPIBO-KONIBO NÉPEM PORTRÉI – DAVID DÍAZ FÉNYKÉPEI

A shipibo-konibo amazóniai őslakosok Peruban, az Ucayali folyó mentén élnek. A mintegy 35 000 fős nép létfenntartását az irtásos-égetéses földművelés, a halászat és a ma már egyre kevesebb zsákmányt nyújtó vadászat biztosítja. Hagyományos törzsi kultúrájuk, világképük sok eleme máig él, miközben az életmódjuk fokozatosan átalakul. Az 1990-es évektől kezdve a könnyebb megélhetés miatt sokan a közeli városokba (Pucallpa, Yarinacocha megye települései) költöztek, mások a fővárosban, Limában kerestek munkát. Az elvándorolt családok máig tartják a kapcsolatot származási közösségükkel.

A hagyományos shipibo-konibo tárgyak legjellegzetesebb díszítése a David Díaz számos fényképén is feltűnő kené, egy geometrikus, gyakran labirintusszerű mintarendszer.

A motívumok fegyvereken, szöveteken, fatárgyakon, kerámiákon és testfestéseken is megjelennek és a shipibo-konibo világkép, tudás és esztétika összegzői. Az ősök hite szerint a kené motívumok ihletője a mitikus anakonda, akinek a bőrén megtalálható az összes változat.

A sámánok és a rítuson részt vevők az anakonda erejét adó növények, például az ajahuaszka tudatmódosító, pszichoaktív főzetének fogyasztása által láthatják és érthetik meg ezeket a mintákat.

A látomásokban felbukkanó, kené mintákkal díszített tárgyak ma már nem csak otthoni használatra készülnek. Számos család a turistáknak kínálja kézműves termékeit, és a motívumok a kortárs shipibo-konibo művészeti alkotásokon is helyet kapnak. A terület mára az ajahuaszkaturizmus egyik fontos perui központjává is vált.