Felszentelték a restaurált izraelita temetőt

A veszprémi Szél utcai izraelita temetőben 1730 és 1882 között temetkeztek, és mintegy 450 embertársunk végső nyughelyéül szolgál. Az eltelt évszázadok megviselték a területet, amely szomorú látványt nyújtott az erre sétálóknak, az emlékezni vágyóknak. Az idén tavaszra elkészült tereprendezési és restaurációs munkálatok eredményeként megújult terület felszentelésére 2023. május 18-án került sor.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében számos veszprémi infrastrukturális érték megmentésére, felújítására került sor. A Szél utcai zsidó temető sírjainak restaurálása, a temető területének rendezése, kerítés építése forrás hiányában ezidáig váratott magára. 

A mintegy 64 millió forintos támogatásból idén tavasszal a temető végre méltó módon megújulhatott a múltat tisztelők őszinte megelégedésére.

Aki nem becsüli a holtakat, az nem tudja az élőket sem becsülni. Veszprémnek át kell vennie az emlékezés feladatát, mert alig maradt itt zsidó ember, aki gondolhatna az eltemetett ősökre. Meggyőződésem, hogy ennek a temetőnek a megújításával ma különleges rangra emelkedik Veszprém és ezáltal méltó lesz saját értékeihez és Európa Kulturális Fővárosa címhez.

- mondta CanTogay, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program főtanácsadója, Szél utcai temetőt emlékparkká avató ünnepen.

A temető történelméről és megújításáról korábbi hírünkben olvashattok részleteket:

Méltó módon újul meg a Szél utcai izraelita temető | Veszprém-Balaton 2023 (veszprembalaton2023.hu)

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!