Közösségi tervezés | Deák Ferenc Általános Iskola előtti park | 4. alkalom

Szeptember 24-én már negyedszerre találkoztunk a Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkban. Az volt a tervünk, hogy a harmadik alkalmon készített két tervváltozat különbségeit átbeszélve megpróbálunk dűlőre jutni a vitatott kérdésekről. 

A beszélgetés kezdetén rögtön egy izgalmas, de a tervezésünk kereteit erősen feszegető témába vágtunk bele.

Az egyik résztvevő ugyanis azt vetette fel, hogy a futópálya helyett nem lehetne-e inkább sok kisebb, a lakótelepen elszórtan megjelenő fejlesztésre fordítani az EKF projekt keretén belül rendelkezésre álló forrásokat.

Hosszan elidőztünk a kérdésnél, pro és kontra érvelve, majd azzal tettünk a pontot az eszmecsere végére, hogy a futópálya ügyében az önkormányzat már korábban meghozta a szakértők által javasolt döntést, a tervezés pedig előrehaladott állapotban van, úgyhogy (mivel 2023 nagyon közel van már) a megvalósítást sodorná veszélybe, ha most ismét az alapokon kezdenénk vitatkozni.

Az iskola előtti park közösségi tervezése során tehát – ahogy ezt korábban is jeleztük – adottságként kell kezelnünk a futókört, és a figyelmünket az egyéb szükségletekre érdemes fordítanunk.

Ezt követően az iskola előtti park játszóterére fordítottuk figyelmünket. Az előző alkalom egyes csapata bővítette volna a játszóteret, a kettes nem. Mindkettő egyetértett a körbekerítésben, az egyes csapat szerint viszont a játszótérnél nagyobb területet lenne érdemes körbekeríteni, hogy ezáltal egy kutyapiszokmentes gyepfelület is létrejöjjön. Ez volt tehát a kiindulási pontunk a negyedik alkalomhoz, ahol aztán hamar érdekes irányt vett a beszélgetés.

A résztvevők végülis elfogadták, hogy több játszóeszköz kerüljön a parkba, ám a friss javaslat szerint ez nem a meglévő játszótér területének bővítésével történhetne, hanem egy új korosztályspecifikus játszótér létrehozásával az iskolához közel eső, jelenleg semmire nem használt, háromszög alakú területen. Itt a kisebb gyerekeknek való játszóeszközök mellett maradna elég hely emellett az első csoport által javasolt fitneszeszközök elhelyezésének is.

A játszótér kapcsán még az is felmerült, hogy érdemes lenne gondolkodni a Berkenye Tanösvény bevonásában, fejlesztésében is.

A bekerítéssel kapcsolatban nem volt teljes egyetértés a résztvevők között. A játszótér körbekerítése mindenki számára elfogadható volt, ám a gyepes terület leválasztása már nem nyerte le mindenki tetszését.

Számba vettük az előnyöket és hátrányokat – előny a biztonság (nem szalad ki a gyerek, nem rongálják meg az eszközöket), a tisztaság (elsősorban a kutyapiszok kivédése), az éjszakai hangoskodás megszűnése; míg hátrányt a felszabdalt közterület, a létrehozás, üzemeltetés, karbantartás költségei jelentenek.

Ezen téma kapcsán végül csak azt állapítottuk meg, hogy ugyan a kerítés támogatói a találkozón többségben voltak, nincs egyöntetű vélemény a kérdésben.

Beszélgettünk az óvoda mögötti parkban található kötélcsúszda jövőjéről is. Megállapítottuk, hogy az óvoda mögé történő költöztetést az óvodával is meg kell beszélni, illetve felmerült, hogy vajon a magasabban fekvő területen nem kerülne-e akusztikailag is kiemeltebb helyre az eszköz.

Végülis a fő megállapításunk az volt, hogy mivel a kötélcsúszdával a legnagyobb baj annak hangos, csattanó működése, talán nem is a helyszínen kéne változtatni, hanem először meg kéne vizsgálni, nem lehet-e az eszköz korszerűsítésével csökkenteni a zajhatást.

Időnk végére érve abban maradtunk, hogy a következő alkalommal már az eszközöktípusok kiválasztásával folytatjuk a közös gondolkodást.

Az ötödik találkozóra szeptember 30-án, 17.00-tól kerül sor az iskola előtti parkban!

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!