Projektek
-
Múzeumpedagógiai Időutazás Kováts Sándor iskolatörténeti kiállítás a Dózsa Iskolában
-
Szél utcai izraelita temető emlékpark A Szél utcai Izraelita Temetőt az 1730-as években nyitották idetelepült zsidó családok. A területen 1882-ben befejezték a temetkezést a rendkívüli sziklás talaj miatt. Másfél évszázad alatt mindegy 450 elhunytat temettek el. Az elmúlt évszázad során a temető sírköveinek egy részét elhordták, nagy részük eltörött vagy az idők folyamán a föld alá került. -
Veszprémi térképvándor A Veszprémi Térképvándorral a nemzetközi és hazai szakmai körökben évek óta jelenlévő új várostörténeti személetmódot, illetve annak újszerű, digitális megjelenítési formáját igyekszünk veszprémi keretek között megvalósítani.
-
Nyitott Udvarok – Beszélő Házak Veszprémi Történetek
-
KultUdvar Nyitott udvarok napjai Keszthelyen
-
Utazás a Kriptonbolygóra a világ első kriptongyárából 2023-ra megújul a világ első Kriptongyárának az épülete, az újranyitást követően kortárs nemzetközi képzőművészeti eseményeknek és közösségi rendezvényeknek ad otthont a Kriptongyár épülete és környezete.
-
Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Képzőművészeti Rezidencia A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency-t első alkalommal 2018-ban szerveztük meg. Az Alkotóműhely egy egyedülálló, és sokszínű kulturális programsorozat, mely minden korosztályt és társadalmi réteget megszólít. Programjaink ingyenesek, látogató és család barátak.
-
Boglár 50 A „váratlan kultúra” szellemidézése
-
A Cholnokyak A Cholnoky család rendkívül fontos szerepet játszott a polgárosodó Veszprém és a Balaton-felvidék kultúrtörténetében, ezért kiemelten fontos számunkra, hogy a lehető legszélesebb műfaji skálán mutassuk be a család tagjainak magas szintű művészeti és tudományos tevékenységét.