12 Fal - Építészet és kortárs ornamentika

VEB 2023 szervezés
VEB 2023 szervezés

Fiatal csoportok különféle megközelítéseiből vizsgálják az ornamentika, a díszítés mai szerepét és határait, használva a volt Iparostanoda épületének szabadon álló, díszítetlen falait.

12 Fal

A századforduló művészetét nagy mértékben formálta két fogalom: motívum és ornamentika.

Ebben a korszakban épült Schoditsch Lajos tervei alapján az Iparostanoda (később Ének-Zenei Általános Iskola) épülete, valamint a vele átellenben található Medgyaszay István által tervezett Petőfi Színház épülete is, amely mára Veszprém egyik jelképévé vált. A felújítás előtt álló épületek története a jövőben még szorosabban összeforr majd, hiszen az Iparostanoda épülete a Színház irodaházaként működik tovább. Így a felújítás előtt lehetőség nyílik arra, hogy reflektáljunk a Medgyaszay és pályatársai számára fontos problémakörre és megvizsgáljuk, mit jelent ma az ornamens és a díszítés fiatal kortárs építészek számára. A modern építészet történetében az ornamentika vissza-visszatérő igazodási pontot jelent. Használata folyamatosan vitákat generált, definíciója és értelmezése időszakonként és lokálisan is folyamatosan változott. És bár a kifejezés különféle művészeti területeken, a képzőművészetben, iparművészetben, zenében is meghatározó jelentéssel bír, kiemelt szerepet az építészet történetében kapott.

A régmúlt korok történeti elemeit újraértelmező historizálás időszakát követően, a 19. század utolsó évtizedére az építészeti alkotómunka hangsúlya az egyediség, az egyéniség, a megkülönböztető identitás kutatása felé tolódott. Az épületdíszítő ornamentika ezzel párhuzamosan kitört a mintakönyvek hagyományos terepéről, és az önkifejezés eszközévé vált. 

A szecesszió építőművészetében az ornamens egy komplex összművészeti alkotásként, Gesamtkunstwerkként értelmezhető épület elválaszthatatlan része. A különféle szecessziós iskolák ennek megfelelően kezelték a problémakört. 

12 Fal

Magyarországon Lechner Ödön és követői a nemzeti identitás kifejezésének lehetőségét fedezték fel az épületornamentikában. Bécsben Otto Wagner és tanítványai, közöttük Medgyaszay István, a díszítést a szerkezettel és a funkcióval egyenrangú kérdésként tekintettek.

A szecesszióval szemben a 20. század tízes éveiben megerősödő modern mozgalom azonban másképp vélekedett. A mozgalom bécsi éllovasa és Wagner riválisa, Adolf Loos híres, 1910-es „Ornament und Verbrechen” című előadásában a díszítést egyenesen bűnnek titulálja. Loos radikálisnak tűnő kijelentése sokféle (egyetértő vagy ellenszegülő) reakciót indukált az ezt követő évtizedekben, a funkcionalista modernizmus térhódításával azonban az ornamens egyre inkább kiszorult a progresszív építészeti gondolkodásból. Bár a „nemzetközi modernizmus” korántsem jelenti azt, hogy megszűntek volna a regionális, lokális sajátosságok, a díszítő funkciót az építészeti ornamentika helyett mindinkább társművészeti alkotások (az épületre applikált festmények, mozaikok, szobrok) vették át – ezzel kívül helyezve a kérdést az építészek felelősségkörén.

Az ornamens használata az építészeti alkotás és kreativitás legitim eszközeként a posztmodern építészet megjelentésével erősödik fel újra. A szerkezeti esztétikán és funkcionális tartalmon túli jelentés kutatása, az épület mint tervezett tárgy szimbolikájának új irányai az ornamens számára is új lehetőségeket tartogattak: olyan társadalmi, kulturális, politikai jelentésrétegeket, amelyek az alkotó személyes ízlésén túllépve, az építész és az építészet szerepével kapcsolatos tágabb kérdésekre reflektáltak.

Az elmúlt években ismét erősödő érdeklődés tapasztalható az ornamentika témája iránt. Ez a folyamat egyéni alkotásokban és egymástól egyelőre elszigetelt diskurzusokban érhető tetten a nemzetközi építészeti porondon. Ez az érdeklődés egyrészt egyértelműen összefügg a posztmodern építészet és megközelítés reneszánszával, másrészt viszont nyilvánvaló, hogy a digitális tervezőeszközök és a kortárs építőipar egészen újszerű lehetőségeket kínálnak a témában.  A hagyományos jelentéstől eltérően  díszítés nem másodlagos, kiegészítő elemként jelenik meg, hanem újra a tervezett egész szerves részeként, az egyedi építészeti minőséget meghatározó többletként értelmezhető.

Feltörekvő építészek és építészeti alkotócsoportok sora próbálja kialakítani viszonyát a mindig elfelejtett, de mindig újra előkerülő ornamentikához. A kiállítás nemzetközi áttekintést kínál ennek a gondolkodásnak az eredményeiből, fiatal csoportok különféle megközelítéseiből vizsgálják az ornamentika, a díszítés mai szerepét és határait, használva a volt Iparostanoda épületének szabadon álló, díszítetlen falait. Szám szerint 12 darabot.

Szervezők: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, Paradigma Ariadné

Kurátorok: Csóka Heléna, Smiló Dávid, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs

Szakmai konzulens: Kovács Dániel

Grafika: Kazsik Marcell

Kivitelezés: Neopaint

Fenntarthatóság Közösségépítés Ünnep

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!