Maurer Dóra - a struktúra tematizálása kiállítás a Vaszary Galériában
Maurer Dóra a magyarországi neoavantgárd kiemelkedő alkotója. Művészete, pedagógiai és határokon átívelő művészetközvetítői tevékenysége mind a hazai, mind pedig a nemzetközi színtér meghatározó alakjává tette. A balatonfüredi Vaszary Galéria korai grafikai munkáiból, konceptuális fotóműveiből, filmjeiből és festményeiből mutat be sokrétű válogatást.
Maurer Dóra nemzetközi hírneve a londoni Tate Modernben megrendezett 2019-es retrospektív kiállításával jutott el eddigi csúcsára. A 2023-as kulturális évad páratlanul gazdag képzőművészeti eseménysorozatát tovább gazdagító, szeptember 16-án nyitó tárlat tematikus fókuszát a művész életművének úgynevezett hommage (tiszteletadás) művei adják. A Vaszary-villa 12 kamaratermének bejárása során ezek köré rendezve tárulkozik fel Maurer Dóra több mint hat évtizedes alkotói tevékenységének technikai és mediális sokszínűsége. Az egyes termeken áthaladva a néző az életmű alakulását meghatározó kérdésfelvetések mellett a művészettörténeti referenciák sokrétű játékával, az időbeliség bemutatásának különböző lehetőségeivel, valamint a történetek és a narratív struktúrák vizualizációjának és (kor)relativitásának dilemmáival is találkozhat.
„A festés, a filmezés vagy a fotózás számomra a tájékozódás médiuma, helyzetek és bennük a magam helyzetének a megértése, szóval megismerési folyamat.”
(Maurer Dóra)
Maurer Dórát a Képzőművészeti Főiskolára 1955-ben, egy Lakner László hatására készült, jellegzetesen grafikai látásmóddal rajzolt, fekete alapon fehér arcképpel vették fel. A főiskolai stúdiumok során mind a magasnyomású (fametszet, linómetszet), mind a sokszorosító, mind pedig a mélynyomású (rézkarc) technikákat elsajátította, de grafikai munkásságát és életművének korai szakaszát leginkább a rézkarc technikája határozta meg. A főiskola időszakában a grafikai technikák elsajátítását követően, 1957-ben kezdte el kialakítani saját grafikai stílusát.
A magyar művészettörténet-írás Maurert az életmű korai időszakában (1963–1969) készült mimetikus jellegű, a szakirodalomban legtöbbször szürnaturalista jelzővel illetett, de saját maga által „pszichorealizmusnak” nevezett rézkarcai, majd az idővel egyre több absztrakt motívummal is gyarapodó (Pompeji-sorozat) és technikailag újszerű megközelítéseikről ismert (Az este képei), szubjektív benyomásokat rögzítő grafikái miatt méltán sorolja Kondor Béla, Major János és Lakner László mellett a magyar grafika megújítóinak nagyjai közé. Maurer Dóra évtizedeket felölelő grafikai munkásságát 2017 második felében Révész Emese kurátori munkája mentén a Magyar Képzőművészeti Egyetem egy átfogó kiállítás és egy kapcsolódó tudományos katalógus keretei között mutatta be.
Az 1970-es években a mimetikus jellegtől való lassú eltávolodás mellett olyan, az egész életművet alapjaiban meghatározó, konzekvens problémafelvetések kerültek előtérbe Maurer művészetében, mint a nyomhagyás elvi és gyakorlati problematikája. 1972-től a grafikai nyomólemezről mint a művész beavatkozásainak nyomát rögzítő felületről a fotóra, mint médiumra helyeződött át Maurer figyelme. Életművének egyik legfontosabb alaptéziseként a fotó nemcsak a szekvenciális mozgásfázisok rögzítését, hanem a kép, mint történés jelenségének a vizsgálatát is lehetővé tette. Az életmű alakulása szempontjából ugyanis kulcsfontosságú az a felismerés, hogy minden időben létezik, az idő azonban relatív és láthatatlan – Maurer pedig paradox módon mintha ezt az eredendően láthatatlan és viszonylagos entitást kísérelné meg újra és újra képként rögzíteni.
Maurer alkotói gyakorlatának a ’80-as évektől alap- és központi motívumává vált a rendszerábráinak felnagyított részleteivel (töredékeivel) operáló és az eltolódást, mint jelenséget tematizáló quasi-képekként jelölt műcsoport. Amint a cím is nyomatékosítja, a sorozat darabjai nem képek, hanem quasi-képek: a szemmel befoghatatlan, vizuálisan leképezhetetlen egész folyamatos mozgásban lévő részletei.
A ’90-es évek kvázi képeinek tanulságait összegezik és mintegy azokat folytatják a korábbi alkotásoknál játékosabb és kötetlenebb komponálású Quod libet-sor darabjai (pl. Quod libet-sor 13. Hommage à Hoffmann, amelyekhez ezúttal Maurer nem a festészet, hanem az építészet történetéből választott alapreferenciát), valamint a 2000-es évektől készülő overlapping műcsoport festményei, amelyek az egymással áthatásba kerülő, illuzórikus színmezők viszonylatait tematizálják.
Maurer művei olykor nem vizuális előképekre, hanem inkább hangokra és hangzatokra utalnak. Ennek példái olyan alkotások, mint a Biciniák, Triciniák és a Quadriciniák. Mindegyik mű zenei tapasztalathoz kapcsolódik. Az életmű újabb sorozatain, az IXEK, a Stages darabjain az egymással érintkező, egymásba hatoló, mozogni, táncolni látszó formák és színhártyák sokrétű művészettörténeti referenciákat idéznek meg Raffaellótól Caspar David Friedrichig, mindemellett gyakran keltenek tárgyias képzeteket.
Kurátor: Zsikla Mónika
Kurátor-asszisztens: Szalay Blanka
