Cserhát
A CSERHÁT városrész Veszprém belvárosának a Buhim-völgy, a Völgyikút-völgy és a Kossuth Lajos utca által behatárolt része.
Amint a város egészének, ennek a városrésznek is változatosan tagolt a felszíne. Déli és középső táját a Cser-hátnak (egykor összefüggő csererdőnek) a laposabb domborzata képezi. A völgyek felé eső nyugati–északi–északkeleti területsáv felszíne kifelé egyre meredekebben lejt, panorámasétányáról gyönyörű kilátást nyújtva a veszprémi várra és a Bakonyra. A városban élők méltán nevezték ezt a városrészt a veszprémi Tabánnak.
Lakói a piacból élő, azt kiszolgáló kereskedők, iparosok (asztalosok, cipészek, cukrászok, csutorások, kötélverők, fényképészek, szabók, órásmesterek), a város egyik legnépesebb, befogadó és kibocsátó városrészeként fejlődött. A Cserhát legjelentősebb céhes ipari szervezete a csutorásoké volt. Itt készültek azok az esztergált fakulacsok, amelyek a katonai felszerelés fontos tartozékai voltak. Alapanyagként a tömeggyártásban juharfát használtak, a díszesebb egyedi darabok dió- vagy tiszafából készültek. A napóleoni háborúk alatt az itt dolgozó csutorásmesterek közel 400.000 fakulacsot készítettek a hadsereg számára. Az utolsó csutorásmester Illikmann György még büszkén mutatta tudományát az 1938-ban forgatott Veszprém-filmben. Ezért is válhatott a városrész fontos jelképévé a csutora.
Az apró, sűrűn beépített zegzugos utcákban gyakori volt a tűzvész, amely egész utcákat semmisített meg, és még a 20. század elején is az egész várost veszélyeztette. A 20. században több elképzelés, terv is született a Cserhát korszerűsítésére, majd az 1950-es évek közepén a régi épületek szanálásával, a felszabaduló területek beépítésével Papp János a megyei pártbizottság első titkára itt álmodta meg Veszprém szocialista városközpontját, amelynek átépítési tervét Márton István készítette. 1965–1986 között a cserháti rendezés során 242 földszintes családi házat, iparos műhelyt és üzletet bontottak le az egykori, virágzó, de már komfortját elveszített Cserhát városrész területén. Az utolsó régi cserháti lakos 1979-ben hagyta el ingatlanát. A közel két évtizedig tartó építkezés eredménye a mai Cserhát, amelyet az 1968-ban készült kilencemeletes toronyépület, a négyemeletes szövetkezeti sorházak, a Lordok Háza, a Hotel, a húszemeletes, az 1980-as években készült Postaépület, a Skála Vár Áruház határoznak meg. Az évszázados múltat őrző utcaszerkezet nyomtalanul eltűnt, helyére a kor ízlését tükröző szocialista városközpont és lakótelep épült.
A Cserháton lakó egykori családok leszármazottjai azonban továbbra is ragaszkodnak közösségükhöz hagyományaikhoz. Folytatták az 1911-ben megalakult Veszprémi Cserháti Társaskör, a cserháti iparosok közösségi hálózatának szervezését, amely száz évvel ezelőtti alakulásakor is több volt az akkoriban divatos iparegyleteknél, szakmai egyesületeknél. Alakulásuk évében a Társaskör tagságának száma 86 fő volt, amely két év alatt 244-re nőtt, így a város legnépesebb köre lett. Egyesületi zászlójukat 1912. április 2-án avatták fel ünnepélyes keretek között. Összejöveteleiket a Kossuth Lajos utca és a Szent Imre út sarkán álló egykori Tromler Vendéglőben tartották, szombaton és vasárnap ide jártak kártyázni, beszélgetni, olvasni, mivel a kör nagy könyvtárral rendelkezett. A 2. világháború után a Társaskört megszűntették, könyvtára megsemmisült, ennek ellenére a veszprémi polgári kultúra e patinás szerveződése a szocializmust is túlélte. A 20. század első felében tevékenykedő elődök hagyományainak folytatására 2006 tavaszán alakult meg a Veszprém–Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület Édes Gyuláné, majd Jakabné Rácz Ildikó vezetésével, amely a régi városrész hagyományőrzését és hagyományteremtését tartja legfontosabb feladatának.
A cserháti zászló és címerterv az 1912-ben avatott eredeti zászló színeit és szimbólumait használja. Címerrajzába a veszprémi csutorás céh pecsétjében szereplő elemek kerültek, maga a csutora és kiegészítő elemként a céhpecsétből származó oroszlánok.
